Jani és a Cappucino
Nehezen indul a reggel. 8 múlt 5 perccel, és még sehol senki. A Cimballi rekedten duzzog a hátam mögött, vizet szív, motyog, dübben...Kirakom a hamutálakat, bekapcsolom a TV-t, még mindíg senki. Valaki meghalt? Elromlott az óra? Én haltam meg?
Aztán mintha lassított felvételen nézném, óvatosan bekanyarodik egy BMW a parkolóba. Fekete, bár a gazdája szerint zöld...Lali szerint kék. Az utasát ismerem. Komótosan kiténfereg a kocsiból, próbálok előzékeny lenni, már húzom a kávét. Espresso fél cukorral roppant röviden. Szerinte olaszosan, szerintem meg pocsékul. Mindegy, ő fizet. Ha kell két cseppet is kiengedek neki.
Vigyorogva sokkol, és sokkolóan vigyorog.
- Egy Cappucinot kérek.
Remegő kezekkel figyelem, ahogy a pultról elhalássza a reggeli újságot, majd végighaladva az asztal előtt, ahol évek óta poétázik, egy számára eddig talán teljesen ismeretlen sarokban foglal helyet.
Összeszedem magam. Krákogok, lihegek.
- A szokásos, Jani? -nyögöm végre magam elé.
- Nem. - csattan elutasítóan - egy cappucinót kérek.
Ez borzalom. Mi történt? Taglózott marhaként pislogok, de nincs mire várni, az ajtó végre életre kel. Kézből kézbe ugrál a kilincs, fejek suhannak az asztal előtt, és röppennek az instrukciók: "Zolika, két presszó, az egyik habbal, a másikat nekem" " Cső Zoli két kapcsi egy Fantával" "Jó reggelt! Egy hosszú kávé, és egy Melange" "Öcsike! Csinálj már két kávét"
Én pedig dolgozok. Húzom, ürítem, kiviszem, behozom, elmosom... Nem látom már ki jött, ki megy, mint a Terminator teszem a dolgom. Néha Janira pillantok, de azon kívül, hogy mást iszik, és máshol ücsörög, semmi rendellenes. Olvasgat, néha társalog a többi vendéggel, láthatóan senki nem veszi észre, hogy mi történt. Mi történt?
Este fél 11-kor esek a zuhany alá. Gondolataim lassan helyre állnak. Próbálom kiüríteni a napot, mint a papírkosarat egy hosszú zsúr után. Jani jár a fejemben. Jani, és a Cappucino. Talán csak nekem tűnt fel. Talán nincs is minek feltűnni. Hiszen mi van abban, ha egy szokást megváltozatunk? Semmi. Tiszta hülye vagyok, hogy ezen agyalok.
A kanapén a Tv előtt újra és újra felröppen a kép. Nem értem.
Ismét reggel. 7.52. A fekete BMW már a parkolóban. Lesekszik, mikor lesz már 8. Nyitom az ajtót, az utasa pattan. Vidáman érkezik, felkapja az újságot a pultról,majd helyet foglal a szokásos helyén.
Várok. Feszülten várom, mit fog kérni. Már fogalmazom magamban "Mit hozhatok Jani", de megelőz.
- Zoli! Egy nagyon rövid presszó kávét kérnék, olaszosan, fél cukorral...
